szerptember 1.
2011 szeptember 1. | Szerző: Katuss
többiek kávéznak, én meg írok.
reggel elszabadult a pokol, mert kezdődik a suli. páromnak már 7-re a suliban kellett volna lennie, de negyed nyolckor még el se indult, kissé nehéz a nagy nyári lelazulás után visszarázódni a mindennapokba. mondjuk a tanévnyitó csak 8-kor volt, arról azért nem maradt le, ráadásul még csak nem is osztályfőnök.. nekünk otthonról a szokásos 12 perc helyett 20 perc alatt sikerült az ovihoz érnünk és leparkolnunk. nem is értem hogyan kaphatnak egyesek jogsit. a parkolás bizony nehéz feladat… ezek után bementünk és egy rakás üvöltő gyerekkel találkoztunk, akik hónapok óta az ovi közelében se voltak, erre az én gyerekem, aki imád oviba járni (és járt egész nyáron) kissé megszeppent, a nyakamba csimpaszkodott és alig akart elengedni. szegénykém, teljesen ráragadt a kétségbeesett gyerekek hangulata. tudom, azóta már vidáman játszik!
na irány a meló. este előadást kell tartanom az egyik közeli településen és még nincs kész az anyagom.
este edzés!
augusztus 31.
2011 augusztus 31. | Szerző: Katuss
Tegnap Bp-en voltam, így kaja kicsit megborult, mivel azt ettem, amit tudtam (spenóttal töltött tészta, finom volt, de a kalóriatartalmára gondolni se merek), de a lényeg, hogy vettem egy Kettler ellipszis trénert. Tegnap este ki is próbáltam, 18 percet bírtam a 3 fokozaton. Fojt rólam a víz, ma meg mindenhol érzem az izmaim. Jó lesz 🙂
aug. 29.
2011 augusztus 29. | Szerző: Katuss
ma hétfő, mérlegelés: sajna 67 kg 🙁
át kell gondolnom a dolgokat, valami nem jó a módszerben. kajacsökkentés!!!!!
(ennek érdekében most ebédeltek, kb. 15 deka csirkemellet, semmi mást. ha megjön a salátám, akkor még abból eszem, este meg sovány túró.
augusztus 28.
2011 augusztus 28. | Szerző: Katuss
ma végre hazajön a család!!!! végre, végre. a héten
megerősödött bennem, hogy nem szeretnék egyedülálló anyuka lenni, főleg, ha nagyszülők
sincsenek. egész héten alig volt időm magamra….
ma mérlegeltem: 67 kgL
ok, nem voltam wc-n, meg eléggé vizesedek is, de ez fél kilóval több, mint
hétfőn. ideje felülvizsgálnom a kaja
dolgot, és 1200-1300 kcal-ra levinni.
Sport OK, azzal nincs gond. szauna nem volt a héten, mert
iszonyat meleg volt, pedig az sokat segít, na majd lassan az is menni fog,
elvégre vége a nyárnak. szóval kaja téren erősítenem kell, mert, ahogy olvasom kb. 70% a kaja, 30% a mozgás a
fogyi kulcsa.
centikben is mértem. kb. 1-1 centi ment le mindenhonnan.
eléggé csalódott vagyok, mert kevésnek érzem.
de nem akarok drasztikus fogyiba fogni, maradok a lassan de biztosan
módszernél. sejtettem, hogy a könnyű kezdet után azért majd küzdenem is kell. szép
is lett volna tartósan a heti 1 kg.
a napokban találkoztam egy ismerős csajjal, aki tipikus
fogyókúrázó. az a fajta, aki hisz a csodabogyókban, porokban, kódokban,
eszközökben (hypoxi training és társai). azt mondja nekem, hogy szeptember
elsején kezdődik az új projekt, most gyűjti rá a zsét. valami spéci szerkezet, tappancsokból áll, amit
vizes ruhára kell rátenni, elektromos impulzusokat bocsát ki, amitől
összehúzódnak az izmok. 15 perc edzéssel ugyanaz a hatás, mintha 1 órát
futottál volna. HA-HA. na mindegy, az ő
dolga. mindenestre nem olcsó a módszer, alkalmanként 3 ezer, kb. 2-3 hónap
után, heti 3 „edzéssel” látványos átalakulást ígérnek, 2 méret csökkenését. akárhogy
is nézzük, ez kb. 100 eFt. a beszélgetés kapcsán eszembe jutott, hogy így 4 hét
elteltével összeszámolom, hogy mennyibe is kerül nekem a változtatás
(közgazdászként ez hamarabb is eszembe juthatott volna….)
Kezdjük a sporttal:
itthon edzek. kezisúlyzóval, fekpadon. ehhez beruháztam egy
pár 5 kilós kézisúlyba, mert itthon csak
egy és három kilós súlyaink voltak, ami nekem kevés. a két súlyzó szállítással együtt 5700 Ft volt.
ezen kívül nem költöttem semmire. fekpadunk volt, + egy kondigépünk, de azon
csak pár gyakorlatot végzek, anélkül is menne az edzés. egy elliptikus trénert
veszek még,( Vatera 60 eFt , kettler, szuper állapotban, még gari is van rá).
nem létkérdés, de már régóta szemezek vele, régen is sokat edzettem elliptikus
tréneren, amikor már untam a súlyzós edzést. tehát ha azt nézzük, hogy valaki
el akar kezdeni edzeni, akkor vehet 5700 Ft-ért egy pár 5 kilós súlyzót, hozzá
kb. 10000 Ft-ért egy fekpadot és már meg is oldotta az edzés kérdését. vagy pl.
vesz egy pár futócipőt kb. ugyanennyiért és futhat.
Kaja:
eddig hétköznap reggelre vettem egy péksütit, kb. 200 Ft,
ebéd menüztető helyeken kb. 700 Ft, utána közösségi hatásra szinte minden nap
egy-egy csoki vagy fagyi lecsúszott, ez kb. 200 Ft. vacsira általában hideget
szoktunk enni, ritkán főtt kaját. ez kb. 800 Ft/hármunknak, mondjuk a rám eső
rész 300 Ft. ez napi 1400 Ft. most pedig
veszek egy hétre 2 csomag szénhidrátcsökkentett kenyeret 600 Ft, kb. 1,5 kg
csirke/pulyka mellet, (1600 Ft/kg), ez 2400 Ft, 2 csomag light trappista
sajtot, 600 Ft, 2 doboz csirke/pulykamell felvágottat (aldi, 95%
csirke/pulykamellhússal, dobozonként 400 Ft) 800 Ft, napi 1 natúr joghurt, 7*80=
560 Ft, zöldséget, gyümölcsöt nem számolom, mert ezt veszek amúgy is. összesen heti 5000 Ft, ha mégis hozzá teszem
a zöldségeket, amit a húsok mellé párolok, akkor mondjuk 6500 Ft. ami kb.
annyi, vagy inkább kevesebb, mint amennyit korábban költöttem (1400 Ft*5 nap=
6000 Ft, plusz a hétvége)
ergo: ingyen fogyok J egészségesebb leszek és fittebb.
na mára ennyi. nagy főzésben vagyok, mindenki hazai ízekre
kiéhezetten fog hazajönni, nehogy csalódjanak J
aug.24. szerda
2011 augusztus 24. | Szerző: Katuss
ma itthon Ábellel, mivel ma szünet van az oviban és nincs kire bíznom. pont jól jött, mert tegnap délután úgy megfájdult a derekam (?) vagy a vesém(?) hogy mozdulni is alig bírtam. ittam egy csomó vízhajtó teát, meg aszpirint és ma már sokkal jobb. mi a franc lehet? gondolom az irodai klíma miatt van.
a fájdalom miatt a tegnapi edzés mára halasztva. most éppen pihizünk. Ábi mesét néz. Déleőtt strandoltunk, este még1* kimegyünk. jó ez a meleg, mert nem vagyok éhes 🙂
augusztus 22. hétfő
2011 augusztus 22. | Szerző: Katuss
hétfő, azaz mérlegelés: 66,5 kg!!!!!!
nagyon büszke vagyok magamra! lehetek is, igaz? ma reggel egy olyan farmert vettem fel, ami utoljára tavaly télen jött rám.
azt hiszem ezt az étrendet, de főleg a mozgást könnyű volt magamévá tennem és életmódszerűen vihető tovább. a sport energikusabbá is tett, és furcsa módon nem kívánom a nasikat se. régebben megettem simán egy tábla csokit vagy 4-5 szelet házisütit is, kekszeket stb. ehhez képest az elmúlt 3 héten ettem 1* fagyit, 1* két kis kocka 80%-os csokit, és a hétvégén a xilites madártejtortámból 3 szeletet.
most viszont melóznom kell. 5-en dolgozunk az irodában, ebből két kolléga szabin, egy táppénzen, a negyedik meg ma jött vissza két hét szabi után… szóval ma minden rám vár.
update: este 8 óra van. mival ma nincs edzés gondoltam hasznosan teljen a délután, kitakarítottam és lemostam az autóm. ilyet kb. 10 éve csináltam utoljára, de valamit muszáj mozogni, a nap is szépen sütött. el se mondom a férjemnek, mert többet tuti nem takarítja ki az autómat. apropó férj: semmi, de semmi hír róla tegnap délután óta, gondolom (remélem) nincs térerő… vagy lemerült a telója, de ez nem valószinű, mert nem szokott. remélem jól van, pontosan azt se tudom hol van…
Kolbikutya kiakaszt teljesen. nem megy a szobatisztaság. mit vettünk a nyakunkba????
na megyünk fürdeni a purdéval, kis TV nézés, alvás
augusztus 21.
2011 augusztus 21. | Szerző: Katuss
haladjunk szépen sorban:
péntek: átlagos nap a melóban, viszont már fél 4re hazaértem. Életem párja addigra kispurdét hazahozta az oviból, aki kijelentette, hogy a papáéknál akar aludni (igen jó 5let volt ez tőle). szóval kispurdé papáékhoz, mi meg a nagy szabadságot kihasználva elmentünk Pécsre. Intersportban kipróbáltattam Lórival pár ellipszistrénert, sikerült is meggyőznöm, hogy kell nekünk is egy 🙂 Vaterán ki is néztem egy szuper kettler gépet, licitálok is rá.
Intersport után mozi! (előtte ettem a mekiben egy marhahúsos wrapot, mivel alig volt időnk, és utoljára fél 12kor ettem üres tökfőzeléket). A másnaposok 2. szuper volt, szét röhögtük magunkat. nem vagyunk vígjáték rajongók, de ez a film szenzációs volt.
Szombat: pihenés, kis pakolgatás, ez+az itthon, plusz a már rutinná vált óránkénti pisitörölgetés…… tudtam, hogy olyan jó kutyánk sose lesz, mint Piki…. ő egyszer, azaz egyszer pisilt be kiskorában. Bezzeg Kolbi, még csak jelezni se jelez, csak bemegy a gardróbba és ott dob egy pisit… hiába szidom ha rajtakapom, nem használ.. egyébként nagyon okos kutya, játékos, mozgékony, de a szobatisztaság egyelőre nem megy. Este visszakaptuk a porontyunkat, már nagyon hiányzott.
Vasárnap: párom ma elment 1 hetes művésztelepre, szüleim meg 1 hetes nyaralásra, öcsémék pedig nászútra, így ketten maradtunk Ábellel a városban, a héten nincs gyerekfelügyelőm, remélem nem lesz semmi fontos meló, amiért maradnom kellene. Ábi már át is cuccolt a nagyágyba:-) én vigyázok rád anya, apa utazott és engem bízott meg- ezt halálosan komolyan is gondolja 🙂
a lényeg: ráálltam a mérlegre reggel és 66,5 kg-ot mutatott! nem is értem, mitől fogytam ennyit? tegnap és ma is “bűnöztem”, igaz, cukor helyett xilit-tel készítettem a madártejtortát (a piskótát és a krémet is), de azért van benne kalória így is. kb. 1500-1600 kcal megy naponta, kétnaponta edzés, ha nincs meleg, akkor infraszauna. ezzel úgy látszik simán megy a heti 1 kg (most még)
mindjárt nekiugrok az edzésnek, kb. 1 óra alatt csinálom végig a programot.
utána megcsinálom a hétfői ebédem (csirke+sali), fürdés, fekvés, pókember nézés! na nem engem érdekel 🙂
augusztus 19. péntek
2011 augusztus 19. | Szerző: Katuss
délelőtti kávézás helyett blogot írok. legalább nem koffeinnel tömöm magam 🙂 viszont lemaradok a kávézás közbeni pletyókról …
azt hiszem kezd unalmassá válni az étkezésem, változtatnom kell! nem tudok hetekig csirkén, pulykán és halon élni! ki kell próbálnom mást is. tegnap vettem tofut, simát és füstöltet is, de végül nem készítettem el, majd ma. tegnap nem edzettem, pihenő nap volt, viszont voltunk meló után a strandon, úsztam jó sokat, jól is esett + barnultam is. állítólag a barnaság vékonyít 🙂
augusztus 18. csütörtök
2011 augusztus 18. | Szerző: Katuss
semmire sincs időm, főleg nem blogírásra, ezért rövidre fogom. tegnap bringáztam fél órát, emelkedők beiktatásával, a legnehezebb fokozaton, így most kellemesen fáj a lábam 🙂 reggel ráálltam a mérlegre, (tudom, hogy nem hétfő van), 67,5 kg 🙂 kajálás szuperül megy, bár a mai ebédemet elsóztam 🙁 nem tudom mi legyen vele, egy kicsit eszek majd belőle…
összességében nagyon kimerültnek érzem magam, minden kis ügyön felbosszantom magam, idegesít minden(ki). otthon kezd uncsi lenni a folyamatos pisitörölgetés a kicsikutya után, + a férjem látványos érdektelensége a fogyi/életmódváltás kapcsán. őszintén szólva örülök, hogy vasárnap elutazik 1 hétre…

szeptember 2.
2011 szeptember 2. | Szerző: Katuss
péntek van, ami örvendetes, mert hulla vagyok. tegnap legyőzött egy hirtelen jött hasmenés, ami még hányingerrel is párosult, így mire estére hazaértem csak feküdni volt erőm. most ettem 2 kétszersültet, azt hiszem elég is lesz, mert már megint émelygek. viszont reggel ráálltam a mérlegre, és a tegnapi hasmarsnak köszönhetően már csak 65,5 kg vagyok. minden rosszban van valami jó is 🙂 ma, ha lesz erőm hozzá, akkor edzek az új gépünkön.(a férjem mindhárom este lenyomott 20-20 percet, nagyon dicséri)
Oldal ajánlása emailben
X